2014. december 31., szerda

Leltár

Egy kis összegzés, év végi leltár következik. Igyekeztem a pozitív dolgokra koncentrálni, hogy magamat és talán másokat is a motiváljak: 2015 még ennél is jobb lesz!

Ez történt 2014-ben velem, a magyartanítással és a blogommal:
  • januárban még megvolt a két régebbi menekültcsoportom, és egyszer lementem Bicskére helyettesíteni...az óra egy pótradiátorral felszerelt, két lépésszer két lépés nagyságú teremben volt :(
  • februárban elkezdődött a heti két alkalmas Erasmus-órám, amit nagyon szerettem, és még interaktív táblám is volt!
  • márciusban letettem a középfokú angol nyelvvizsgát :)
  • áprilisban a születésnapomra gyönyörű tortával és ajándékokkal lepett meg a női csoportom
  • májusban megnyertem a Marie Claire pályázatát, részt vettem a fotózáson és elkezdtem tervezni a projektem megvalósítását
  • júniusban felvételiztem a doktori programra, illetve megjelent az újság, amelyben szerepeltem :)
  • júliusban Bulgáriában nyaraltam, utána pedig Siófokon töltöttünk el pár napot, ahol megtudtam, hogy felvettek a doktori iskolába! Utána az osztrák-magyar nyári egyetemen tanítottam, ami meghatározó élmény volt számomra.
  • az egész augusztus két fontos dologról szólt: dolgoztam a nemzetközi nyári egyetemen, és férjhez ment a legjobb barátnőm!! :) :)
  • szeptemberben elkezdődött a suli, az Erasmus-csoportomban mentortanár lettem és egy ügyes tanárjelölttel együtt dolgozhattam ;) , elkezdtem tanítani egy céges csoportban az ENSZ-nél, és végül de nem utolsó sorban ettem egy igazi afgán ebédet
  • októberben, tavaszias időben volt a Marie Claire-sütizés, ahol tapasztalatokat cseréltünk a zsűri tagjaival és a nyertesekkel
  • novemberben előadtam a Generációk nyelve konferencián
  • decemberben lezártam két kurzust, egy egész hetet Pécsen töltöttem, és végre esett a hó! :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése