2015. október 22., csütörtök

Őszi szünet

Elérkeztem az első igazi, teljes, teljesen munkamentes, hosszú őszi szünetemhez! Ma kezdődött és jövő vasárnapig tart. :) Szünet van az iskolában, az egyetemen is, a magánóráimmal pedig én tartok szünetet. Most nem dolgozom nyelviskolában, úgyhogy tényleg teljesen szabad vagyok. Na jó, van mit csinálnom, illetve elkezdtem írni egy listát, hogy mit szeretnék csinálni, mert mostanában elég kevés szabadidőm van. Ma már például elkezdtem a lakás őszi dekorolását, ami az első programpont, illetve megnéztem a downton abbey új évadának első részét. :)

A múltkori előadás egész jól sikerült, már biztosabbnak éreztem magam és a kutatásomat is, mint például legutóbb, a Generációk nyelve konferencián. Örülök, hogy sikerült folytatnom a kutatást, és lettek új ötleteim is hozzá. Jó volt látni, hogy ki mivel foglalkozik, és milyen mélységben tud foglalkozni a témájával. Én úgy érzem, lehetne mélyebben is, de az időmhöz képest, azt hiszem, majdnem mindent megteszek, amit tudok. Most a doktori órák is elkezdődtek, érdekesek és hasznosak is, van értelme munka után még oda is beülni.

Az iskolába kezdek egyre jobban beilleszkedni! Nagyon szeretem, jól érzem magam, a gyerekekkel is egyre jobban kijövök. Nagyon sok a feladat, a tanítás mellett annyi mindennel kell foglalkozni, hogy erre nem is számítottam. Igaz, én félállásban vagyok, de így is sok mindent megcsinálok, mert azért szeretnék részt venni az iskola életében, nem csak meg akarom tartani az óráimat. És persze vannak dolgok, amiket mindenkinek meg kell csinálni.
Most lesznek majd új feladat is, ami elég nagy kihívás lesz, de erről majd később.

A fegyelmezéssel azért még van egy-két probléma időnként, annyira nem vagyok hozzászokva, hogy szükség van erre, hogy ez elején nagyon nehéz volt. Meg a haladási tempó is más, mint a felnőtteknél, sokkal lassabb, sokkal több gyakorlás és ismétlés kell, de azt hiszem, itt hosszabb távra kell tervezni, jobban meg kell alapozni a tanulást. A kínai csoportban például a kiejtés kulcsfontosságú, illetve a megszólalástól való félelem legyőzése. Persze vannak, akik nem félnek megszólalni, sőt. :D Például sajnos be kellett írnom életem első szaktanári figyelmeztetőjét is. Nem örülök neki, de nem volt más megoldás, azt hiszem.

Összességben mostanában ötszáz felé kell figyelnem, ami eléggé lefáraszt, de gondolom, majd hozzászokom. Egyébként az egyetemi Erasmus-csoportom nagyon ügyes idén, bár 18-an vannak, és mikor páros munka van, akkor elég nagy a hangerő, de gyorsan tanulnak, nagyon motiváltak, ügyesek, és alig beszélek angolul az órán. :) Idén előre összeállítottam a tananyagot, és kiosztottam nekik egyben, ez is sokat segít, több időnk is van, és a tervezés is könnyebb.

Szóval induljon a szünet!





2015. október 4., vasárnap

Már október van! - Elődások

Gyorsan elröppent a szeptember, felgyorsultak az események. Ahogy az idei tervekben említettem, ebben a szemeszterben két szakmai programra, konferenciára pályáztam. Lehet, hogy lesz még más is, de ez a kettő biztos, és hamarosan kezdődik az első!

Október 8-án és 9-én rendezi meg az ELTE a Félúton konferenciát, amelynek fő célja a doktoranduszok bemutatkozása, témájuk prezentálása. Mivel lassan én is félúton leszek, október 8-án 10 órakor előadást tartok a témámról. A témám a pragmatikai kompetencia fejlesztése a tantermi kommunikáció segítségével. Szeptemberben készítettem új hangfelvételeket kezdő szintű magyar mint idegen nyelvi órákról, és ezeket fogom összehasonlítani a korábbiakkal. Biztosan lesz tehát újdonság a tavalyi konferencia óta. Nagyon kevés időm van, de most minden szabadidőmet erre fordítottam, és kész vagyok a ppt-mmel, már csak a szóbeli részén kell dolgozni. És még van pár napom. :)

Íme a program:

A másik dolog decemberben és januárban lesz, négy előadást fogok tartani a Pesti Bölcsész Akadémián. Ennek a programsorozatnak az a célja, hogy tudományos kutatásokat, eredményeket, érdekességeket ismerjenek meg laikusok, bennfentesek, középiskolások, vagyis mindenki számára elérhetőek legyenek ezek az információk. Ezért a nyelvezet, az előadásmód is más lesz, mint a konferencián, biztos nem lesz könnyű. A második részt interakívra tervezem, úgyhogy akit érdekel a pragmatika, a beszéd mint cselekvés, a magyartanítás külföldieknek, a mid-es tananyagok, a pragmatikai kompetencia fejlesztése, annak ott a helye!

További infók:

Szeretettel várok mindenkit mindkét eseményre!


2015. szeptember 2., szerda

Ha szeptember, akkor iskolakezdés! :)

Itt a szeptember, sűrűsödnek a napjaim, és nagyon izgalmas másfél heten vagyok túl. Elkezdtem dolgozni egy nemzetközi gimnáziumban, Angyalföldön. :) Félállásban leszek itt, már kész van a (remélhetőleg) végleges órarendem, hétfőn, szerdán és pénteken dolgozom itt, a suliban, kedden és csütörtökön pedig eltés órák lesznek, és persze a doktori. A péntek lesz a legnehezebb napom, 6 óra zsinórban...

Ma volt az első igazi, tanítós nap. Olyan fáradt vagyok, hogy alig bírok pötyögni a gépen. Remélem, ez majd idővel jobb lesz, és ez csak az első napok stressze. Kedden volt az évnyitó, nekem nagyon tetszett, kis családias volt. :) Tavaly hetvenvalahányan tanultak az iskolában, ez a szám erre az évre megduplázódott. Azt tudni kell, hogy itt óvoda, általános iskola és középiskola is van. Az elsősök nagyon aranyosak voltak, kaptak ajándékcsomagot, és ki kellett menniük kezet fogni az igazgató úrral. Volt olyan kislány, aki elsírta magát, nagyon kis félénkek voltak. Az ünnepély után három osztályfőnöki óra következett, utána pedig mentünk haza. Ma már volt tanítás, persze legfőképpen ismerkedés az új osztályokkal, csoportokkal. 

Ez egy kéttannyelvű iskola, van nyelvi előkészítő osztály, amikor csomó angolórájuk van a diákoknak. A nyek-es osztály tiszta külföldi most (általában vegyesek az osztályok, magyar és külföldi diákokkal), így a teljes osztály velem fog tanulni magyar mint idegen nyelvet. Van néhány diák, aki tud magyarul, és magyar iskolába járt, de csak ketten-hárman. Mindenki kínai, és van egy iraki fiú, kezdők, aranyosak. Angolul (még) nem igazán értenek, úgyhogy nem lesz közvetítő nyelv. Tizenhárman vannak az osztályban. Amikor bementem, mondták, hogy "Csókolom", én meg, hogy ülj le, egyes. Nem ám, csak azt, hogy legyen inkább "Jó napot kívánok!" Megpróbálom leállítani ezt a csókolomozást, amilyen gyorsan csak lehet. Amúgy itt is él a nénis megszólítás (Ildikó néni), de van a külföldiek miatt a Miss Kati, Mr Ahmed elnevezés, ami nekem nagyon tetszik. Szóval javasoltam, hogy lehet Júlia néninek, miss Júliának, vagy egyszerűen Tanárnőnek nevezni (A Juli nénit hanyagoljuk.)

A normál kilencedik osztály egyik fele nálam tanul majd, míg a másik irodalmat és nyelvtant. Itt kicsit vegyesebb a társaság, nyelvi szintben és nemzetiségben egyaránt. Az osztályfőnök a legfontosabb tanácsként azt mondta el, hogy a mobiltelefonokat tetessem ki a tanári asztalra, majd a tableteket is, és figyeljek, mert lesz, aki csak a tokot teszi ki. Vagy kirakja a telefonját, és előveszi a másikat. A teremben nem volt tanári asztal, úgyhogy egyelőre erről ennyit. :D Egyébként majdnem az összes terem fel van szerelve interaktív táblával és filces táblával, szép és modern a berendezés. Ma még nem használtam az okostáblát, de tervezem, fontos lesz, főleg a nyek-ben. :)

Ma még volt órám két ötödikessel, akik az osztálytársakkal ellentétben egyáltalán nem tudnak magyarul, így velük egy kiscsoportos foglalkozás lesz a Kiliki a Földön című tankönyvvel, úgy várom azt a könyvet, hogy nem igaz! A mosógépes videót nem fogom lejátszani, amikor Kiliki megérkezik a Földre. :)

Lesz még németórám a teljes 9. osztállyal (21 diákkal), az egy kicsit nagy csoportnak ígérkezik, pénteken lesz az első óránk. A deutsch.com c. tankönyvet választottam, kezdők, remélem, jó lesz, némettanítás kapcsán kevesebb a tapasztalatom. Sokat kell majd készülni, de igyekezni fogok.

A kollégák nagyon kedvesek, és örülök, hogy van tanári, ahol tudunk beszélgetni és konzultálni, van helyem, szekrényem. :) Amikor ott vagyunk, mi is kapunk ebédet, egy hosszabb szünetben (50 perc) a diákok és a tanárok is együtt ebédelnek. Nekem nagyon szimpatikus ez a megoldás, ebéd után meg visszamegyünk tanulni, és a 7. óra 3-ig tart. Nyolcadik órám nem lesz, ezt külön kértem.

Jövő héten beindul az elte is, lesz egy grammatikaórám, ezúttal hungarológusoknak, kíváncsi leszek. Annyiban más, mint a tavalyi, hogy egy kurzus lesz a teljes grammatikára, nincs külön alaktan-szófajtan és mondattan, hanem minden egyben. Kicsit kevésnek tűnik erre egy szemeszter, de majd lesz valahogy. Remélem, hogy lesz idén megint Erasmus-csoportom is. Az órákat pedig még nem vettem fel, de az is lesz egy pár. :)


2015. augusztus 23., vasárnap

Ha augusztus, akkor nyári egyetem

Rendhagyó módon idén már július közepén elkezdődött a nyári egyetem az ELTE-n, de ez azt is jelentette, hogy egy héttel hamarabb véget ért a szokásosnál, így jutott idő még egy kis pihenésre. :) Tudom, hogy már régen nem írtam, de ilyenkor nem sok időm van. Most pótolom a lemaradást, ez a poszt a nyári egyetemről fog szólni. Idén csak egyen tudtam részt venni, az osztrák-magyaron sajnos nagyon kevés diák volt. De utólag nem bánom, így is elég fárasztó volt ez az intenzív négy hét. Megint teljes munkaidőben dolgoztam: napi hat órát tartottunk, 3-kor végeztünk, utána megbeszélés, készülés, a következő nap pedig ugyanez elölről. :)

Nagy szerencsém volt a csoportjaimmal, én voltam a főtanár a kezdő1-es csoportban, ahol mindenki nagyon motivált és ügyes volt, elég jól tudtunk haladni, befejeztük az egész könyvet, és úgy érzem, a legtöbb diák elkezdett magyarul beszélni. Volt egy viccük, hogy folyton macskákat rajzoltak cetlikre, és ragasztották fel azt különböző helyekre a teremben, "Hol van a macska?" felkiáltással. Volt, hogy otthon, a táskámban találtam meg a macskát! A kurzus végén ennek örömére musicalt adtunk elő, melynek címe persze Hol van a macska? volt. Szerintem nagyon jól sikerült! Tequila, a mexikói cica elszökött Budapestre, mert már nem bírta a sok tacót és tortillát (ugyanis gluténérzékeny), és nagyon szereti a fröccsöt, a halászlevet és a csirkelábat, ezért Budapestre jön. A darab azt dolgozza fel, ahogy Guillermo kétségbeesetten keresi a macskáját, sehol se találja, majd egy beszélgetésből rájön, hogy a cicának a Vásárcsarnokban kell lennie, mert ott lehet csirkelábat kapni. Az egyik diák kisfia beöltözött macskának, nagyon aranyos volt, és énekeltünk meg táncoltunk is, úgyhogy azt kell mondanom, kezdő szinten ez nem volt egy rossz előadás, :D

Az utolsó nap csodás virágcsokrot és macskás képeslapot kaptunk. :) Íme a csoport:


A másik csoportunk az újrakezdő1-es volt, ők többen voltak, sokat nyüzsögtek, és nagyon jó hangulatban teltek az órák. :) Mindenki tanult már valamennyit magyarul, volt, aki gyerekkorában beszélt, de elfelejtett, mások otthon tanultak. Velük kevesebb időt töltöttem, mert csak társalgást, szókincsfejlesztést és hallásértést tartottam, de mindenki elég kommunikatív volt, szóval jól összerázódott a csoport. Ilyen szép képeslapokat kaptunk a végén: a leveleset a kezdőktől, a cicásat a tanárjelöltektől, - akik nagyon ügyesek voltak, és sokat segítettek! - a bicikliset pedig az újrakezdőktől. Magyarul is írták meg, kíváncsi vagyok, ki írta, az nem derült ki. :)


Nagyon jó volt, hogy kipróbálhattunk egy új tananyagot, igazán tanulságos volt. Idén, azt hiszem, még többet dolgoztunk, mint az előző években, nagyon sokfelé kellett figyelni, a programokkal képben lenni, vizsgáztatni, figyelembe venni a visszajelzésekkel, egymással kommunikálni, de persze megérte, mint mindig. :) Az utolsó héten csütörtökön volt a szokásos búcsúeste, mindenki megkapta a diplomáját, és előadta a kis műsorát. Idén is szuper, vicces, szép programokat adtak elő a csoportok: énekléstől kezdve színdarabon át az élő naptárig. Este megtartottuk a szokásos tanárpartit is, ami mindig az egyik legjobb része a programnak. :) (Igen, mi is behódoltunk a selfiebotnak, ez van.)


Utolsó nap vetélkedtünk, filmet néztünk (a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan c. filmet, szerintem nagyon élvezték a diákok, és mi is), tanári megbeszélést tartottunk, és a diákok Viszlát!-plakátot készítettek. Ez minden évben hagyomány, és szerintem nagyon jól sikerült, hogy idén a teraszon, a KK-ban alkottak, jobb volt így a hangulat, mint a teremben. Egyébként néha tartottunk egy-egy kinti órát, idén tényleg nagyon meleg volt, ráadásul szinte az egész hónapon keresztül...kihívás volt egy-egy óra megtartása ebben a hőségben. :D

Az utolsó napi csoportmunka a mindig figyelő tanárokkal: 



 Végül a nyári egyetem szimbóluma, a macska a KK-ban :) (Tele van kiscicákkal, a diákok nagy örömére).


A négy hét után jött egy kis kikapcsolódás, egy hetet töltöttünk a Balatonnál, szuper volt, igazi pihenés! Holnaptól pedig új élmények várnak: részletek a következő posztban. :)



2015. június 10., szerda

Félévzárás

Hamarosan vége a félévnek, itt az ideje egy kis pihenésnek. Szombaton Párizsba repülünk! :) Már nagyon készülünk, amikor időm engedi, könyvekben, interneten kutakodom, barátokat kérdezgetek, hogy mit érdemes megnézni. Sajnos franciául tanulni egyáltalán nem volt időm, ezért egy kicsit mérges is vagyok magamra, mert jó lett volna egy kicsit feleleveníteni, kint pedig gyakorolni. Meg hát félek egy kicsit, kiindulva a sztereotípiákból, de majd meglátjuk. Utána beszámolok az interkultiról, személyes és nyelvtanári szemszögből is. :)

A félévzárás azt jelenti, hogy napokon belül leadom a kutatásomat, már nagyon a végén vagyok, de még kell írni egy kicsit. Nagyon érdekes volt ez a szóasszociációs vizsgálat. Azt kutattam, hogy a mentális lexikonban, vagyis az agyunk szótároló területében hogyan kapcsolódnak egymáshoz a szavak, paradigmatikusan (ellentétek, szinonimák, rész-egész viszonyok...) vagy inkább szintagmatikusan (szintagmák - pl. könyvet olvas, összetett szavak - pl. virágbolt, kollokációk -pl. keresi az élet értelmét). A magyar anyanyelvieknél a paradigmatikus kapcsolatok domináltak, de elég sok szintagmatikus kapcsolat született, míg a nyelvtanulóknál egyértelműen a szintagmatikus kapcsolatok nyertek, főként az igei alaptagú szintagmák. Külön megnéztem az ige előtti és utáni pozíciókat, s főleg az ige előtti pozícióval erős az ige kapcsolata (igemódosító). Azért fontos ez az eredmény a magyar mint idegen nyelv oktatásának szempontjából, mert a nyelvtanulók szintagmákat jegyeznek meg, ezért a szemantikai jellegű szóbokrok tanítása mellett (nem helyett!) sok esetben fontos lenne szintagmákat tanítani, és ez alapján felépíteni a haladást. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy így a magyar mondat szórendjével össze lehet kapcsolni a szókincstanítást, ami két legyet egy csapásra-módszer lehetne.

A félévzárás azt is jelenti, hogy összefoglalom, mit csináltam 2015 első felében:
  • januárban elkezdtem a projektemet, és június elejéig minden héten órát tartottam a migráns nőknek
  • február elején lezártam az első félévemet a doktorin, és elkezdtem grammatikát tanítani minoros hallgatóknak (+persze tanítottam egy Erasmus-csoportot)
  • márciusban állásinterjún voltam, és valószínűleg szeptembertől új munkahelyen kezdek :) (persze a régiek nagy részét megtartva)
  • áprilisban megünnepeltem a születésnapomat, és lefoglaltuk a párizsi utazást :)
  • májusban interjút kellett készítenem egy kétnyelvű személlyel, és elkezdtem dolgozni a kutatásomon, és vége lett az ENSZ-es kurzusomnak, amit egy közös ebéddel ünnepeltünk meg a Vakvarjúban :)
  • június elején befejez(t)em a projektet, záróbulit és mides treffent tartottunk, és elkezdődött a NYÁR!
  • TOVÁBBI TERVEK:
  • júliusban nyári egyetemeken tanítok, közben megpróbálok egy kicsit pihenni is (nem lesz egyszerű)
  • augusztusban befejezem a tanítást, egy kicsit nyaralok, és elkezdek dolgozni az új munkahelyen
  • szeptemberben elkezdődik az új félév a doktorin, ami azt jelenti, hogy már csak mides órák lesznek + szeretnék indítani egy új magyar kurzust migráns nőknek
  • októberben szeretnék elmenni egy konferenciára
  • novemberben ki tudja, mi lesz
  • decemberben pedig véget ér az év

Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, de remélem, sikerül mindent megvalósítani!
Szép félévzárást mindenkinek, aki pedig iskolában dolgozik, annak nagyon kellemes nyári szünetet kívánok!


2015. június 2., kedd

Viszontlátásra!

Nem, nem hagyom abba a blogírást, csupán vége lett a projektnek. :( :) Egyik szemem sír, a másik nevet, mert tényleg szomorú vagyok, hogy vége, de örülök is, mert nagyon kedves emberekkel találkozhattam, dolgozhattam együtt, én is sokat tanultam ebből a pár hónapból, és remélem, hogy a diákok is. :) Ma volt a búcsúbuli, tegnap délelőtt sütöttem meg mindent a ma délelőtti búcsúórára, természetesen az eperszezon jegyében. :) Imádom ezt az időszakot! Végre jó idő van, felvehetjük a nyári ruhákat, és jól beeprezhetünk. (ma ez történt) :)


A búcsúbulira sajnos nem jött el mindenki, csak négyen voltunk, és persze a két kollegina, akivel különböző menekültes ügyekben szoktam együtt dolgozni. Így is szuper volt, megkóstoltunk minden sütit, ami nagy teljesítmény, mivel mindenki hozott valamilyen édességet, volt, aki két félét is. Kaptam szép virágcsokrot, csokit, ajándékot, kedves szavakat, és rajzoltunk búcsúposztert is, csináltunk búcsúfotót, és megbeszéltük, hogy ha lesz új magyaróra, akkor jönni fognak. Sokféle tervem van, de meg kell néznem, hogyan alakul a szeptemberem.

plakátkészítés: Mit jelentett neked a magyaróra?

a csoport leghűségesebb tagjai :)

szép ajándékokat kaptam

Tegnap pont találkoztam néhány volt menekült tanítványommal a doktoris kutatásom miatt, és nagyon jó volt megtudni, hogy mi van velük, mit csinálnak azóta. Eszembe jutott a tavalyi nyár eleje, amikor véget értek a magyarórák, mentünk a projektzáró rendezvényre, és mennyi ismerőssel találkoztam, még a táborból is. A tegnap és a ma teljesen ilyen volt. :,)
Most nagyobb fokozatra kell kapcsolnom, csinálom a kutatást, már az első rész nagyjából kész, de az eredmények kiértékelése még hátra van...de az excel a barátom! Van rá még másfél hetem, mellette a magánóráim, és nagyon kell készülni, mert jövő szombaton utazunk Párizsba!
Utána lesz egy kis pihenés, nagyon remélem, majd következik a nyári egyetem, ami már szintén alakul. :)

2015. május 27., szerda

Év(ad)zárás

A jövő héten véget ér a projektem. Most már egyre kevesebben vagyunk, mindenki érzi, hogy hamarosan vége a tanfolyamnak, de még mindig van egy-két törzsdiák. :) A jövő héten stílusosan egy kis búcsúbulival zárjuk le az öt hónapig tartó kurzust. Szeretnék olyanokat is meghívni, akik valami miatt (alacsonyabb nyelvi szint, utazás, tanulás, családi okok) nem tudták végigcsinálni a tanfolyamot, és olyanokat, akik segítettek a szervezésben, a résztvevők megkeresésében, és persze nők. ;) Egyébként kiderült, hogy lenne igény a folytatásra és egy kezdő csoport indítására is. Még meglátom, hogy alakul az életem, szeptembertől ugyanis jön az új munkahely, reményeim szerint, szeretnék továbbra is Erasmus-csoportot vállalni, magántanítvány(ok), doktori...de igyekezni fogok, hogy heti egy alkalommal tudjak segíteni a nőknek, ha találok erre megfelelő helyet. Most beadtam egy pályázatot, de mivel nemzetközi, elég kis esélyem van. Nem baj, beadtam, megpróbálom, nem veszthetek semmit. :)

Közben vége lett a grammatika szemináriumnak. Körülbelül egy hétig javítottam a zéhákat, nem viccelek, nem voltam normális, amikor azt összeállítottam. De így tudom, hogy mindent számon kértem, amit kellett, és néhány kivétellel egész jól sikerültek, úgyhogy jó jegyeket adtam! Az órai munka és a bemutatók szintén a végső jegy részét képezték, szóval a tanulás mellett a kreativitás és az aktivitás is értékelendő. Sajnos visszajelzésre nem maradt idő, viszont kaptam egy kedves, nagyon pozitív E-mailt, ami igazán jól esett. Mivel ez volt az első ilyen órám, nem vártam, hogy tökéletes lesz (nem is lett az), de azt hiszem, mindent beletettem. A következő (ha lesz, remélem, igen) még olyanabb lesz!

Most egy alkalmazott pszicholingvisztikai kutatást csinálok, - bizony, sikerült témát találnom, és már írom is - anyanyelvi beszélők, magyarul tanulók és kétnyelvűek mentális lexikonával foglalkozom. Ez egy olyan téma, amelynek hasznosságát a nyelvtanításban nem lehet megkérdőjelezni, szeretek ilyeneket csinálni, izgalmas, csak a kísérleti személyek felkutatása ütközik néha problémákba. :) Az anyanyelvi beszélők már megvannak (igaz, női túlsúlyban), a nyelvtanulók egy része, de kétnyelvűek még kevesen. Van olyan kétnyelvű ismerősötök, aki Magyarországon él, kései kétnyelvű (nem gyermekkorban sajátította el a magyart) és 18 év fölött van? Ha igen, és szerintetek vállalkozna egy rövid tesztre, kérlek, írjatok nekem! :)



2015. április 27., hétfő

Projekt

Régen írtam már a projektemről, közben pedig megjelent a Marie Claire idei pályázati kiírása. Szinte hihetetlen, hogy egy év telt el azóta, hogy megírtam az ötleteimet, és beküldtem a szerkesztőségbe. Emlékszem, hogy egy péntek délután megláttam a pályázati kiírást, leültem, és rögtön meg is írtam az egészet. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mire költeném a nyeremény összegét. :) Íme az idei kiírás, a kategóriák ugyanazok, mindenkinek ajánlom, hogy vegyen részt a versenyben, mert megéri. :) Az idei mottó: Együtt könnyebb.

http://marieclaire.hu/Riporter/2015/04/12/Marie-Claire-EGYUTT-KONNYEBB-Kampany-a-Nokert-2015-PALYAZZ-TE-IS


Januárban kezdődött a tanfolyamom, az első órára még senki nem jött el, utána pedig volt olyan alkalom, amikor alig fértünk be a terembe, és el kellett küldenem néhány diákot. Aki teljesen kezdő, szintén nem tudott csatlakozni, de egy szeptemberi kezdő kurzus tervben van, még mindig. Már tizennégy alkalmon túl vagyunk, holnap lesz a tizenötödik, és ez azt jelenti, hogy már csak hat alkalom van hátra. A témákkal nagyon jól állunk, holnap fejezzük be a házimunkáról való beszélgetést, majd az ideális párkapcsolat kerül terítékre. Izgatottan várom, mit gondolnak erről a tanítványaim. :) A házimunkával kapcsolatban még múlt héten keringett a neten egy érdekes cikk, amelyet a holnapi órámon fel fogok használni. Arról szól, hogy mennyibe kerülne egy családnak, ha nem a nő végezné el a házimunkát, hanem valaki más: bejárónő, bébiszitter, különböző háztartási cégek. Érdekes és figyelemfelkeltő a cikk, a képek különösen alkalmasak egy vita generálására. (A kommentek is ezt bizonyítják.) 

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150420/hazimunka-erteke/?utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_campaign&utm_content=heti


Mostanában 7-8 diák jár az órára tartósan, nekem, és szerintem nekik is megfelel ez a felállás. Szeretünk együtt tanulni, sokan otthon is készülnek, ami külön öröm nekem. A múltkor egyikük házi készítésű sütivel lepett meg, nagyon érdekes, szíriai édesség, mozzarellás tésztában túrótöltelék. Nagyon egzotikus és finom, a magyar ételek közül leginkább a túrógombóchoz tudnám hasonlítani.


Várom a holnapi alkalmat, közben pedig feltöltök néhány újabb tananyagot a mappámba. :)

2015. április 23., csütörtök

Mi lesz a middel?

Az utóbbi hetekben történt események engem is arra sarkalltak, hogy írjak egy bejegyzést a magyar mint idegen nyelv szak helyzetéről, jövőjéről...de leginkább arról, hogy mit jelentett nekem ide járni, és most mit jelent a magyar mint idegen nyelv tanáraként dolgozni. Mindenhol olyan híreket lehet látni/hallani/olvasni, hogy több egyetemi szak megszűnhet vagy átalakulhat, és a mid is fent volt azon a listán, amelyen a megszűnő/átalakuló szakok vannak. Hogy most hol tart a dolog, arról nem tudok semmit, mert inkább más szakokról lehet olvasni (amelyek hallgatói az utcára is mentek elkeseredésükben). Mivel a mid egy viszonylag kis szak (bár amióta én megismerkedtem vele, egyre nagyobb), itt mi még nem tartunk, de ki tudja, mi lesz...

Amikor végeztem a BA-val, és úgy döntöttem, hogy eljövök a PTE-ről az ELTE-re, még fogalmam sem volt, mi az a magyar mint idegen nyelv szak. Nem is volt még tanárképes, és én egyébként is magyartanár akartam lenni, ezért nem is jelentkeztem. De a következő évben már megjelent a mid tanárképes szakként, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet, ezért a két másik szakom mellé felvettem harmadikként, és mondhatom, ez volt életem egyik legjobb döntése (Bár nehéz volt 3 szak vizsgáira készülni). Azt hiszem, az egész blog erről árulkodik, hogy mennyire szeretem azt, amit csinálok, és a tanítás igazi örömet és kincseket rejt az ember számára, főleg akkor, amikor például egy külföldi először szólal meg az anyanyelvünkön. Nem gondolom, hogy "kismagyarokat" kell nevelni, hanem azt hiszem, hogy az elsődleges cél az, hogy ha valaki bármilyen okból úgy dönt, hogy kis vagy hosszú időt el akar tölteni Magyarországon, akkor érezze magát olyan jól, amennyire csak lehet. Ehhez az első lépés pedig az, hogy elkezd magyarul tanulni. Utána jöhetnek a következő lépések...de ez az első.

A magyar nyelv nem a legkönnyebben megtanulható nyelv, de aki ráérez a harmóniájára és a logikájára, annak egy idő után egyre jobban és jobban megy. Én, aki elvégeztem a magyar nyelv- és irodalom tanári szakot és a midet egyszerre, tudom, hogy mennyire más a két dolog. Nem ugyanaz a mesterség. A leíró nyelvészet elmondja, hogy a többes szám jele a -k. De ha ezt egy külföldinek mondom, mit kezd vele? Asztalk, székk, autók (mázli!), kutyak, telefonk. Tanultuk a különböző ragozási típusokat, a képzőjelragot, de azt soha, hogy idegen nyelvként milyen sorrendben, hogyan tanítsuk őket. Ezeket mind a mid szakon tanultam meg. Nem tudtam, hogy egy külföldinek mivel lehet nehézsége, azt gondoltam, mindennel. De ez nem igaz, például a melléknévfokozás nem olyan nehéz, pedig az több más nyelvben problémásabb terület.

A két tanári szak tehát nem ugyanazt a látásmódot, tudást, hozzáállást nyújtja a hallgatók számára, és ez nagyon jól van így. A mi szakunkra egyre többen jelentkeznek, most már minor szak is van, pont azok a tanulók, akiket én is tanítok grammatikából. Ők még csak most ismerkednek a szakmával, de olyan jó látni, amikor rádöbbennek egy-egy nyelvi jelenség tanításának módjára: mire kell felhívni a figyelmet, milyen feladattal lehet ezt érdekesen bevezetni vagy gyakoroltatni. Ők még eldönthetik, hogy a mesterszakon folytatják-e a midet, vagy más irányba fordulnak. Remélem, hogy folytatni fogják. Hogy lesz rá lehetőségük.

És hogy gazdaságilag, pénzügyileg szükség van-e erre a szakra? Mennyi munkalehetőség van? Amióta dolgozom (3 éve), azóta ezzel a diplomámmal értem el a legtöbbet. Sokkal több mid-tanári állást találok, mint magyartanárit, először Bicskén dolgoztam az egyetem mellett, majd több nyelviskolában, szeptembertől pedig valószínűleg egy iskolában fogok. A middel. Az ELTE nyári egyetemén több mint száz jelentkező van évente, akik magyarul szeretnének tanulni. A tanszéki húsvéti bulin annyi külföldi diák volt, hogy tánc közben alig fértünk el a teremben. A legjobb tanárokról és kollégákról pedig már ne is beszéljünk.....:) <3


Kicsit érzelmesre sikerült, de remélem, lesz valami hatása...mert a mid a legjobb!


2015. április 5., vasárnap

Szusszanás

Itt a húsvét, éppen ideje volt már egy kis pihenésnek. :) Pont vége lett az egyik tanfolyamomnak, ami hét hónapos volt, ezért úgy jött ki a lépés, hogy már szerda délutántól szabad voltam. Akkor is tesztet írtunk az ensznél (amit illene kijavítanom szerdára), úgyhogy igazán laza volt nekem. Az összefoglaló órán álomnyaralást terveztünk, így átismételtük az utazás, a közlekedés és a szabadidő témákat. A felnőtt diákok nagyon kreatívak voltak, bár a csoport összesen három tagja alig tudott megegyezni, hogy hova utazzon, de azért nehezen dűlőre jutott. Ott az órán lerajzolták egy plakátra, és házi feladatnak adtam fel, hogy írják is le az álomszigetet. Szerdára az egyik diákom kinyomtatott-szerkesztett képpel készült, amelyet ő készített, plusz még le is írta természetesen külön a szöveget. Hát, nagyon megörültem, hogy ennyit készült, pedig a tesztre is kellett tanulni...:) Íme a "Magic-sziget", ahol a tengerparton nyár van, 30 fok, a közeli hegyekben pedig tél, esik a hó, és lehet síelni. Egy szó mint száz: jól telt a szünet előtti utolsó munkanap. :D

A szünet is, csak olyan gyorsan elment...hétfőtől újra munka, de már kevesebb órával, több szabadidővel. Gondolkodom, hogy vállaljak-e még plusz órákat a nyári egyetemig, júliusig, de nem hiszem, hogy sok értelme van, meg kellene foglalkoznom a doktori teendőkkel is. Az egyik feladat az, hogy egy kétnyelvű ismerőssel készítsünk interjút. Szerencse, hogy a sok tanítvány közül akad, akinek a gyereke kétnyelvű. Érdekes lesz megcsinálni az interjút. :)
Hamarosan vége a félévnek, nagyon gyorsan elment ez a szemeszter. Már csak négy rendes óra, és utána a zéhák...hihetetlen. Tényleg, szinte észre sem vettem az idő múlását.
Egyébként elkezdtem újra franciául tanulni, persze, egyedül. Jó lenne júniusig eljutni az éttermi és kávézói szituációkig, ugyanis nyáron egy hétre Párizsba repülünk Barnival. :) Már megvan a szállás, egy kis lakás, és a repülőjegy is, úgyhogy most blogokat olvasok, hogy mit érdemes megnézni, és mit fontos magunkkal vinni.
Ja, és ha már az idő múlásánál tartunk, ismét öregedtem egy évet...lassan már tagadni kell a koromból, de most utoljára még megmutatom...:)



2015. március 18., szerda

Újabb bejegyzés

Régen írtam már, eléggé nagy a pörgés mostanában, de hamarosan vége egy tanfolyamomnak, úgyhogy egy kicsit több időm lesz. Ezenkívül megtalált egy lehetőség, amit még nem kiabálnék el, de ha sikerül, akkor a doktori mellett viszonylag fix munkám és elfoglaltságom lesz (és persze tanítani fogok). ;) De erről majd később!


A kurzust az egyetemen, a magyar grammatika kettőt egyre jobban élvezem! Úgy látom, hogy a csoporttal is összerázódtunk, megtaláltuk a közös hangot. Nekem persze még mindig nagyon nehéz, hiszen folyamatosan képben kell(ene) lenni rengeteg mindennel, ami a nyelvészetet illeti, és közben egy mid-es látásmódot átadni, amit néha nehéz kombinálni. Most már nem izgulok annyira, mint az elején, de elég sokat készülök. Kutatgatni, szakirodalmat olvasni sajnos most semmi időm sincs, de lassan el kell kezdenem, tudom...mindjárt vége az első évnek, ez számomra elég hihetetlen! Alkalmazott pszicholingvisztikára kell egy kutatást csinálni és cikket írni, egyelőre nincs ötletem, ha van valaminek, kommentben várom őket! :D

A női menekültcsoportom olyan jól összerázódott! A nők a szünetben bandáznak, aki kendőt hord, leveszi az órán, ami tényleg azt jelenti, hogy megszoktuk és megszerettük egymást. Foglalkoztunk a munkavállalás témával, olvastunk álláshirdetéseket, tanácsokat adtunk az interjúhoz, írtunk motivációs levelet, és összefoglaltuk, hogy milyen nekünk az álomállás. Az egyik legfontosabb a munkahelyen természetesen az ingyenes kávé (rajz a plakáton). :) Erről az óráról csatolok néhány képet a poszt alá, és feltöltök egy-két anyagot a tananyagok szekcióba. Elkezdtük a főzést is, amitől egész órán nagyon éhesek voltunk! Csatolom a Luise főz című dalt, amiről már korábban is írtam, és a zenét a korábbi posztban meg lehet találni. Most feladatlapként megtaláljátok a tananyagok között. Szerintem viszonylag egyszerű szövege miatt jól használható. A jövő héten receptezünk, arról is be fogok számolni. Ja, és kaptam egy kis ajándékot az egyik NŐtől NŐnapra a NŐi csoportból. :))) Nagyon örültem!! (alsó kép)



2015. február 21., szombat

Orchidea-nap

Ma sok kolléga és én egy magyar mint idegen nyelvi módszertani továbbképzésen voltunk az Orchidea Iskolában. Az iskolát egy kicsit nehezen találtuk meg, ezért sajnos elkéstünk, és egy törökóra közepébe csöppentünk. Az Orchidea Általános Iskola Kőbányán található, s egy olyan magániskoláról van szó, amely a kulturális sokszínűséget hirdeti: a magyar diákok mellett nagy számban járnak török, kínai és arab gyerekek is az iskolába. Ennek apropóján ismerkedhettek meg a résztvevők a török üdvözlésekkel, alapkifejezésekkel. Az iskola nagyon szimpatikus: barátságos kollégák, termek, dekoráció, kedves vendéglátás. :) Természetesen gyerekekkel nem találkoztunk, egyszer jó lenne megnézni a tanítást egy hétköznapon is. Mindig kíváncsi voltam, hogy például alsósokat milyen módszerekkel tanítanak magyarul.

Visszatérve a programra, a törökóra után a MagyarOK című könyv második kötetének bemutatója következett Pelcz Katalintól. Mivel használjuk az első kötetet, kíváncsiak voltunk a következőre is, s több szövegbe, feladatlapba, módszertani meggondolásba nyerhettünk bepillantást. Továbbra is úgy gondolom, hogy a tankönyvsorozat erőssége a tematikus felépítés és a dialógusok, illetve különböző szövegtípusok szerepeltetése, váltogatása. A hanganyag is nagyon hasznos, és tényleg sok, de az a tapasztalatom, hogy a diákjaim számára sokszor túl gyorsak, ezért kevéssé motiválóak a hallásértést fejlesztő feladatok. A grammatikai haladási menetet én máshogy érzem hatékonyabbnak, ezért sokszor ugrálok a könyvben, ami egy kicsit zavarja a diákokat. Végül pedig, mint eddig minden tankönyvet, ezt is ki kell egészítenem például grammatikai gyakorlatokkal.

A bemutató után következett az ebéd (korábban sütizés is volt!), és igazán finom, autentikus ízeket kóstolhattunk: ettünk humuszt, mindenféle salátát, török joghurtos szószt, lencselevest, csirkét. Délután török teát ittunk, amit úgy kellett elkészíteni, hogy egy kevés teaaromát kellett felhígítani, és még így is igen erős volt. Kávé helyett tökéletes. :)

Ebéd után folytatódott a szakmai program: Szita Szilvia előadása következett a természetes nyelvhasználatról. Ebben a részben is a tankönyv második kötete alapozta meg a megbeszélést és a csoportos feladatokat. Engem is nagyon érdekel a tanórai természetes nyelvhasználat, de talán egy másik aspektusból: az a célom, hogy a tanári instrukciók jobban közelítsenek a természetes, hétköznapi szituációk során megjelelő kérésekhez.

A workshop végén két további tananyag-bemutatót láthattunk és hallhattunk: Kiss Gabriella mutatta be a Jó szórakozást magyarul! című könyvet, amelyet már régóta használok, illetve a PONS kiadványok egy újabb darabját ismerhettük meg, a Hungary inside and out című, angol nyelvű tananyagot. Az utóbbit még nem ismertem, most megvásároltam. Később, ha már jobban megismertem, beszámolok róla. A legutolsó bemutató Pál Barbi és Kruzslicz Tomi előadása volt, amely a mid-van.hu oldalról szólt. Az oldalt ismerem és használom, de jó volt hallani a további tervekről, például a tervezett módszertani cikksorozatról és az IKT-alkalmazásokról.

Összességében jól éreztük magunkat, bár eléggé elfáradtam. :) Kicsit jobban örültem volna, ha interaktívabb az egész, és többen megosztottuk volna egymással a tapasztalatainkat, de tényleg sokan voltunk ehhez. :)

2015. február 11., szerda

Öt

Kedden az ötödik alkalom is eltelt a kurzusból...olyan gyorsan megy az idő, már a negyedénél tartunk! Tervezem, hogy szeptembertől elindítok egy kezdő csoportot, remélem, hogy kapok majd benne segítséget. Nagyon jó, hogy egyre többen terveznek és szerveznek magyarórákat a menekült külföldieknek, de azért szerintem egy kicsit problematikus, hogy nem elég szakmai a program. Ezt nem azért mondom, mert olyan hű de profi, tapasztalt és felkészült tanárnak tartom magam, hanem azért, mert ha már az első órán rosszul tanítják-tanulják például a létigét, akkor hogyan fognak boldogulni egy többszörösen összetett mondattal. Tudjunk, hogy a magyar megtanulása nem kis kihívás, még tökéletes körülmények között sem....Na de minden kezdeményezésnek örülni kell.

Most kedden nagyon kevesen voltunk a csoportban, nem tudom, mi történt. Pedig a múlt órát elég jónak és hasznosnak éreztem, és rengetegen voltunk. A plakátos feladat is jól sikerült. Hát, remélem, hogy a következő alkalommal megint jönnek a diákok. Az azért pozitív, hogy jóval kisebb volt az alapzaj, többet tudtunk tanulni, és lehetett kérdéseket feltenni, kicsit nyelvtanozni. Befejeztük az iskolarendszerrel való foglalkozást, megcsináltunk egy feladatot az iskolai nyelvhasználatról, amit én szociopragmatikai szempontból nagyon fontosnak tartok. Témámhoz hűen a kérést tanultuk: le kellett írni, hogy hogyan kérünk valamit az osztálytársunktól és a tanárunktól. Az a jó, hogy több megoldást is meg tudtunk beszélni, és fontos, hiszen igen nagy problémát szokott okozni az udvariassági elemek használata, illetve az, hogy milyen grammatikai eszközt érdemes alkalmazni. Például az osztálytársunktól simán elkérhetünk egy tollat felszólító vagy kijelentő módú igealakkal (Adj egy tollat! Adsz egy tollat?), a tanárunkkal szemben azonban az indirekt stratégiák lesznek a nyerők: előkészítő stratégia (Tudna adni...?), legyen szíves+infinitívusz (Legyen szíves adni...) és persze az udvariassági elemek kiválasztása sem egyszerű egy külföldi számára. (Légy szíves!/Legyen szíves!....). A feladatlapot megtaláljátok a Törődj a migráns nőkkel!-mappában. Lehet alkalmazni egy-egy nyelvtani jelenség tanításakor (pl. főnévi igenév), vagy egy bizonyos nyelvi szint felett, összefoglaló jelleggel.

Elkezdődött a szemeszter, és ettől a félévtől egy új izgalmas feladat vár rám: minorosoknak szemináriumot tartok A magyar mint idegen nyelv grammatikája II. címmel. :) Nagy megtiszteltetésnek érzem ezt a munkát, egyben hatalmas feladatnak, hiszen ez azért sokkal nehezebb, mint egy nyelvóra megtartása. Mondattant tanítok, ami közel áll a szívemhez a pécsi generatív évek miatt, csak most hagyományos(abb) szemléletet kell közvetíteni, egy kis funkcionális kiegészítéssel. Szóval most kis túlzással a Magyar grammatikával fekszem-kelek, meg folyton agyalok, hogy mit találjak ki a következő alkalomra, de rengeteget tanultam már a felkészülésből is, és az első órából is. (Hétfőn volt.) A csoport nagyon jó, 18 lány, sok nyelvszakos, néhány magyar szakos. :) (a mid pedig a minor szakjuk, és a legtöbben tanári mesterre készülnek). Kicsit még oldjuk a hangulatot, de majd felbátorodunk, belejövünk, ők is, én is. ;)

(A kép forrása: www.pinterest.com)

2015. február 3., kedd

Négy

Ma volt a negyedik alkalmunk a női csoporttal. Megint jöttek új emberek, úgyhogy most azt kellett mondanom, hogy sajnos nincs több hely...nehéz volt, de a többiek érdeke is ezt diktálta. Látom már, hogy mekkora igény lenne egy kezdő csoport elindítására. Na majd talán az őszi félévben. :) A mai órán az iskolarendszerekről tanultunk, miután átismételtük a tantárgyakat. Elolvastunk egy kisebb szöveget a magyar iskolarendszerről, azt értelmeztük, azután pedig csoportokban plakátokat rajzoltak a tanulók, és bemutatták a saját országuk iskolarendszerét. Érdekes volt látni a hasonlóságokat és a különbségeket, például Oroszországban és Ukrajnában már 17 évesen érettségiznek a diákok, Iránban pedig létezik az associate degree (mint az USA-ban), amely 2 évig tartó átmeneti program a középiskola és az egyetem között (vagy a BA első két évének számít, vagy utána lehet kapni valamilyen szakmai diplomát). Érettségi mindenhol van, de voltak olyan országok (Tunézia, Egyiptom), ahol már általános iskolában is vannak különböző vizsgák.
A jövő órán kezdjük a munkát! (Mármint a témát...)

Néhány életkép a mai alkalomról:



Egyébként sikerült az első doktoris félév, január végéig mindent beküldtem, és a cikket is befejeztem. Az a baj, hogy nincs időm pihenni, újrakezdődött a céges magyarórám, és csomót kell készülnöm a jövő hétre is, mert a doktori kezdődik. Holnap is 8 órám lesz, amikre készülnöm is kellene, de egy csomó más dolgom is van. Ma délután a könyvtárak között kavarogtam...de előtte jó volt a véletlen együtt ebédelés Gabival. :)
Egy nagyon izgalmas dologról még nem számoltam be, és még nem is fogok, majd a jövő héten, ha már tényleg minden biztos lesz! ;) 

2015. január 28., szerda

Három és egyebek

Van egy szabad félórám, úgyhogy gondoltam, írok egyet, mi történt mostanában. Tegnap volt a kurzus harmadik alkalma :) Megint jött néhány új ember, úgyhogy most már muszáj volt mondanom, hogy a következő alkalomra már senki ne hívjon még egy diákot, mert lassan állóhely sem marad. Persze nem gondolom azt, hogy mindenki rendszeresen fog járni, aki egyszer feliratkozott (például van, aki a 3 alkalomból eddig csak egyszer volt). Most 16 diák van a listán, úgyhogy bezár a bazár. :) Sajnos most már van olyan, aki a kézírást nem tudja elolvasni a táblán. Érzem, hogy ketté kellene bontani egy csoportot, és egy olyat kialakítani, akivel az elején kezdjük, de ez most sajnos nem lehetséges. Egyrészt nincs időm több csoportra, másrészt energiám sem, mostanában elég sok feladat zúdul(t) a nyakamba. Jó lenne hosszú távon, ha olyanoknak is lenne lehetőségük magyarul tanulni, akik nincsenek bent más oktatási programokban. Talán sikerül ezt kivitelezni, és ez a projekt segíteni fog ebben....csak remélni tudom.

A csoport nagy részével azonban igen jól haladunk! Már elkezdtük a bevezető után az első témát, az iskolát. Fel fogok tölteni a tananyagok közé ehhez a témához is egy feladatlapot, hátha valaki szívesen használná. Először verset olvastunk, az iskolához kapcsolódó alapszókincset néztük meg (eszközök, tantárgyak, órarend), és a következő órán lesz szó az iskolarendszerről interkulturális szempontból. Aki erősebb, bátran elolvashatja a nehezebb, hosszabb szövegeket, aki pedig alacsonyabb szinten van, neki nagyon fontos az alapszókincs megismerése. Hosszabb távú célom ennek a témának a tanításával az lenne, hogy könnyebb legyen a tanulás a magyar iskolákban a külföldieknek, akinek iskolás gyereke van, gördülékenyebben menjen a kommunikáció az ottaniakkal, a szülő jobban értse a helyzetet, és végül, aki még nem jár iskolába, kedvet kapjon hozzá. :) Szerencsére a csoportban sokan egyetemet is végeztek. (Az egy másik kérdés, hogy sajnos sokaknak nincs állásuk, pedig szeretnének.)

Lassan véget ér az első vizsgaidőszak, lassan befejezem az összes beadandómat. Lényegében a kötelező dolgok készen vannak, már csak a cikk van hátra, de már elkezdtem!!! Muszáj a héten mindent megcsinálni, mert a jövő héttől folytatódik a céges órám, és a doktori is....





2015. január 20., kedd

Kettő

Ma volt a második óra a csoporttal! A kisebb bénázások ellenére (másik termet kaptunk, úgyhogy át kellett költözni, páran nem találták meg a termet, ráborítottam a kávét egy tanítványom füzetére, nem volt elég szék, úgyhogy kellett még kérni...( jól sikerült. :) A kávé ügyében pedig annyit, hogy a szíriai tanítványom sűrű bocsánatkéréseimre csak annyit mondott, hogy az ő kultúrájában ez azt jelenti, hogy szép napja lesz. Hát, remélem is. :) A székekről pedig annyit, hogy azért nem volt elég, mert TIZENHÁROM diák jött az órára, plusz egy kisfiú, és akárhogy is számolom, betelt a létszám, sőt. Eredetileg maximum tizenkét főt szerettem volna, de ha elférünk, nyilván nem küldök el senkit. Az első órához képest csak egyvalaki nem jött el (és jött helyette nyolc másik), úgyhogy ez elég jó arány. Most meglátjuk, hogy hányan maradunk. Nem volt egyszerű, mert természetesen nem vagyunk egy szinten, az olvasás-írás nagyjából megy mindenkinek, ami azért nagy megkönnyebbülés. Sokan a diákok közül egyetemre járnak vagy jártak, viszont nagyon kevesüknek van állása. (A jó hír, hogy szinte mindenki akar dolgozni.)

Egy kicsit nehéz szöveggel indítottunk, de arra jó volt, hogy meglássam a különbségeket. Ahogy új nézőpontból végiglapoztam a tananyagot, láttam, hogy néhány szövegtől eltekintve a csoport többségének megfelelő lesz a szint. Úgy gondolom, hogy a nehezebb szövegeket nem olvassuk el az órán, hanem házi feladatnak adom fel, így aki magasabb szinten van, tud otthon gyakorolni, fejlődni. Ma megbeszéltük, hogy a történelem során hogyan alakultak a női szerepek, utána pedig csoportokban végiggondoltuk, hogy mostanában egy nőnek milyen feladatai vannak otthon, a munkahelyén és a párkapcsolatban. A jövő héten elkezdünk foglalkozni az iskolával. :)

2015. január 13., kedd

Az első óra

Túl az első órán! Amikor bementem, már voltak diákok a teremben!! Hihetetlen volt. Utána az egyik mostani tanítványom is bekísért egy diákot, és később is csatlakozott hozzánk az utolsó. Összesen hatan voltak vegyes nemzetiséggel, van török, szíriai, orosz, ukrán és két iráni migráns tanuló. Még van hat hely, úgyhogy lehet bátran csatlakozni - elméletileg még jöttek volna néhányan, úgyhogy remélem, a következő alkalomra még megérkeznek.
Az óra jól sikerült, jó hangulatban telt. Először beszéltem a projektről, kiosztottam a tananyagokat, a füzeteket és a tollakat, beszéltünk a kurzus céljáról, a tematikáról, a közvetítőnyelvről (ami nem lesz, esetenként az angol egy-két szónál), a gyereksarokról. Az első órán nem volt szükség berendezni a gyereksarkot, de majd remélem, annak is lesz szerepe. :) Megismerkedtünk, és elkezdtünk foglalkozni a tankönyvvel. :) Az első téma a Nőnek lenni címet kapta, beszélgettünk arról, hogy mit csinál egy nő a mindennapokban, milyen feladatai és lehetőségei vannak.

Van egy újítás a blogon: a jobb oldalon a bemutatkozás alatt található egy Tananyagok menüpont. Ide fel fogok tölteni saját tananyagokat, amelyeket szívesen megosztok másokkal. A Törődj a migráns nőkkel! című mappában a tananyagokból közlök részeket, de majd más dolgok is lesznek persze. :)
Ma az első fejezetet kezdtük el, s a női szerepeket taglaltuk. A közölt feladatlapon is látszik, hogy voltak befejezetlen mondatok, amelyeket nagyon izgalmasan fejeztek be a diákok.

Például: "Nő vagyok, ezért sokat takarítok." Nő vagyok, ezért sminkelek." Nő vagyok, de hordok nadrágot." "Nő vagyok, de kell a pihenés is nekem." "Nő vagyok, de sokat dolgozom." Nő vagyok és anya."
Utána kis csoportban női szerepeket gyűjtöttek, azután megbeszéltük ezeket:


Az óra utolsó részében elkezdtünk egy nehezebb szöveget olvasni a női szerepekről a történelemben. Kicsit nehéz a szöveg, de jól bevezeti a témát, és sok érdekességet tartalmaz.

Nagyon szimpatikus a csoport, mindenki ismer már valakit valahonnan, úgyhogy nem volt feszengés. Remélem, tovább működünk és bővülünk! :)


2015. január 12., hétfő

Újrakezdés

Holnap újrakezdjük...most sokkal jobban bízom abban, hogy többen is eljönnek. Az eseményt heten visszaigazolták, és még szóban megbeszéltem néhány emberrel, hogy jönnek. Most úgy gondolom, hogy nem csak olyanok jöhetnek, akik menekültstátuszt kaptak, hanem migránsok is, hiszen nekik ugyanúgy kell a segítség. Persze a menekülteké az elsőbbség. :)
Gyereksarokra még nem hiszem, hogy az első órán szükség lesz, de biztos ami biztos alapon erre is felkészültem. 

Drukkoljatok!!! :)

Gyereksarok-felszerelés

2015. január 9., péntek

Motiválás és demotiválás

Azt mondják, hogy az írásaimmal tudom egy kicsit motiválni az embereket, főleg azokat, akik a közvetlen környezetemben vannak, és hasonló dolgokkal foglalkoznak. Remélem, hogy így van, de azért nem minden olyan pozitív, mint amilyennek néha tűnik, vagy mint amilyennek várjuk. Jöjjön egy kis demotiválás, azután következhet a motiválás.

Kedden kezdődött (volna) a kurzusom, háromnegyed 9-re bementem a nagyon szép termünkbe az Oktatóteremben, ide:


(A kép forrása: http://www.oktatoterem.com/)

Vártam-vártam, szép lassan eltelt a kilenc óra, azután a negyed 10...szoktak késni a diákok, úgyhogy még annyira nem aggódtam, bár előző este rossz érzéssel feküdtem le. Az egyik leendő diák előző nap írta, hogy ma nem tud jönni, de három másikról úgy tudtam, hogy jönnek. Később elkezdtem hívni a volt tanítványomat, aki írt, hogy mégsem tud jönni két barátjával, de jövő héten biztosan itt lesznek. Először nem akartam elhinni, hogy hónapokig tartó tananyagírás és szervezgetés után végre itt az első alkalom, és komolyan nem jön el senki??

Azután persze elkezdtem vadul telefonálni és üzeneteket küldeni: "Akkor biztos eljössz jövő héten?" "Ismersz olyat, aki szívesen tanulna velünk?" "Nincs olyan barátod, rokonod, volt tanítványod, mentoráltad, aki magyarul szeretne tanulni?" Facebookon is persze eszeveszett posztolásba kezdtem. (Ezúton is bocsánat, aki látta ezeket, sajnos nyilvánosra kell állítanom az eseményt mindaddig, amíg összegyűlik a csoport, hiszen a résztvevők csak így tudnak meghívni új embereket.)
Amikor hazaértem, már két új ember is írt, hogy jönne. Végre sikerült felvennem a kapcsolatot egy másik volt tanítványommal, aki szintén lehet, hogy eljön, és hoz magával még egy embert. Mostanra már 9-10 lehetséges jelöltem van. Persze nagyon fogok örülni, ha már a jelentkezők fele ott lesz.

Rájöttem, hogy még jobban kell hirdetnem a dolgokat, mert úgy tűnik, nem jutott el sok emberhez. Most tehát írok-posztolok-képeket rakok ki-plakátoltatok-zaklatok..:D Jövő kedden nagyon remélem, hogy elindulhat a csoport. Ha mégsem lesz még diák, akkor sem adom fel, és még egy vagy két hétig próbálkozom. De ilyen nem lesz, mert eljönnek. (Ugye?)

Egyébként már arra is készülök, hogy mi lesz, ha különböző nyelvi szinten lesznek a diákok. Meglátjuk mennyire, és kell-e majd differenciálni, vagy a tananyag nehezebb szövegeit ki kell-e majd hagyni.

Egy kis motiválás a végére: a hétvégémet a beadandókkal és egyéb irományokkal való foglalkozásra kell szánnom, de megnyugtat a tudat, hogy elegendő feladat közül választhatok: ha megunom az egyiket, elkezdhetem írni a másikat. :) Szép hétvégét mindenkinek!


(A kép forrása: www.pinterest.com)