2016. január 5., kedd

Az új év első órái

Fogadalmaimnak megfelelően készültem az új év első óráira.

Tavaly is bevittem egy új évi fogadalmas gyakorlatot, de most újra kellett gondolnom, egyrészt az alacsonyabb nyelvi szint, másrészt a korcsoport miatt. A gyerekek mégsem fogják azt választani, hogy leszoknak a dohányzásról és az alkoholról. :)

Kis kártyákat készítettem, amelyeket ide is feltöltök. (Jobbra, a bemutatkozás alatt található a Tananyagok cím, az alatt lehet rákattintani a különböző tananyagos mappákra.) A kártyákat be is lamináltam, így sokkal tartósabbak, és a diákok sem tudnak rárajzolni/ráfirkálni/ráírni angolul. :D

A kártyákat úgy készítettem el, hogy a kezdő és az A2-es csoportomban is tudjam használni. Nem írtam rájuk, hogy a tanulók tudjanak ötletelni. Először csoportokban le kellett írniuk a diákoknak, hogy milyen fogadalmat lehet tenni a képpel kapcsolatban (például nem vásárolok, sok gyümölcsöt eszem), majd mindenki kapott egy feladatlapot, és oda kellett leírni, hogy mit csinál majd többet és kevesebbet.
Jelen időben teljesen jó ez a feladat, természetesen lehet jövő időt is kérni, ha már tanultuk, de a jelen időt sokkal gyakrabban használjuk jövőbeli cselekvések kifejezésére. Én magam is jelen időben szoktam megfogalmazni a fogadalmaimat. 
A haladóbb diákok másik feladatlapot kaptak: megkezdett mondatokat kellett befejezniük.

És hogy sikerült? Miután a kínai csoporttal tisztáztuk, hogy nálunk január 1-jén van újév, náluk viszont februárban (idén február 8-án), és hogy ők mit szoktak csinálni és mi mit szoktunk, azután megkapták a kártyákat, és láthatóan élvezték a dolgot (főleg, amikor a Nem facebook-ozom. volt a fogadalom). :) Utána megbeszéltünk minden kártyát, a Többet tanulok-nál felhívtam a figyelmet ennek a kitüntetett fontosságára :D), majd kicsöngettek, úgyhogy a kitöltést házi feladatnak adtam fel. Kíváncsi vagyok a válaszokra...:)

A pinterest nagyon sok ötletet ad, ajánlom mindenkinek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése